Editor @AgnesGyorke presents the 1st copy of her new book "Geographies of Affect in Contemporary Literature and Visual Culture: Central Europe and the West", which she co-edited with Imola Bülgözdi and published with us earlier this year. Congratulations!https://t.co/lT0BTPPy7t pic.twitter.com/GpYKfyy5ST
— Literature & Culture (@Brill_Lit_Cult) February 5, 2021
A beszélgetést 2016. március 30-án rögzítette a Romakép Műhely.
A titokzatos szerető (The Invisible Woman, rend. Ralph Fiennes, 2013) nemcsak azért érdekes, mert Charles Dickens életrajzára épül, arról nem is beszélve, hogy maga Fiennes alakítja az írót, hanem azért is, mert rendkívül izgalmas a képi világa. A Claire Tomalin életrajza alapján készült film sok szempontból John Fowles A francia hadnagy szeretője (1969) című regényét idézi: szintén a viktoriánus kori Angliában játszódik, és szintén központi témája a konvenciók szerepe és a nők helyzetének, helyének a kérdése. Talán kissé közhelyesnek is tűnnek ezek a témák, főleg azok számára, akik rögtön felismerik a filmben is felvonultatott sztereotípiákat (pl. „az otthon angyala”, a láthatatlan szerető, stb.). Másrészt azonban nemcsak arról van szó, hogy a művelt közönség számára is befogadhatóvá teszi a film az irodalmárok által túlságosan is jól ismert kategóriákat; az Invisible Woman a kritikusok számára is tartogat jó néhány meglepetést.
http://www.ew.com/
London ábrázolása szempontjából is izgalmas filmről van szó: bár nemcsak a fővárosban játszódik a cselekmény (sőt, London olyan központi tér, amely bár állandóan jelen van, mégsem válik elsődleges fontosságú helyszínné a filmben), sokat elárul arról, hogy kik foglalhatják el a fővároshoz köthető centrális tereket. Dickens láthatatlan szeretőjét (Felicity Jones) először egy délkelet-angliai kisvárosban látjuk sétálni (pontosabban rohanni) fekete ruhában a tengerparton: egyrészt Sarah Woodruff sorsát idézi fel Fowles regényéből, aki szintén gyakran időzik a parton Lyme Regisben, másrészt Madonna Frozen című videoklipjére is emlékeztet az a feszültség és az a színvilág, amely a film első képeiben megelevenedik.
Nelly in Margate
http://www.praguepost.com/
Ezzel a perifériára szorított, marginális, ugyanakkor nyílt térrel szemben jelennek meg a filmben London publikus és zárt terei, melyek a múlt emlékképeihez köthetők: a színház, ahol Dickens először látja Nellyt a színpadon (Haymarket Theatre), majd a híres Harrow Speech Room (az elit iskola egyik díszes terme, amely azzal a céllal épült az 1820-as évek elején, hogy teret biztosítson a publikus beszéd számára).
Harow Speech Room
http://flythecoop.co.uk/
Nelly, aki foglalkozását tekintve színésznő, vagy mások által megálmodott szerepek életre keltője ezekben a terekben (vagyis látvány, kép), vagy pedig néző, míg Dickens persze a saját művéből olvas fel részleteket a híres teremben; hangja betölti a publikus teret. Nelly nem tudja megtapasztalni azt a kontinuitást a privát impressziók és érzelmek érzékelése és a publikus térben való megnyilvánulás között, amely Dickens számára evidencia. Amikor például megpróbálja kifejezni érzelmeit az utcán, nem képes kontrollálni magát, az arra sétáló rendőr pedig a férfitól kérdezi, hogy nincs-e szüksége segítségre, nem jelent-e veszélyt számára a „hisztérikus nő”. Azon túl, hogy ezek a jelenetek frusztrálják a néző igazságérzetét, akárcsak az, ahogyan Dickens a feleségével bánik, azt is sejtetik, hogy Nelly érzelmeinek nincs helye a publikus térben, mint ahogy neki magának sincs: nem véletlenül választja a perifériát (és egy nála tizenkét évvel fiatalabb férfit, akivel nem képes megosztani élete történetét) Dickens halála után.
http://www.telegraph.co.uk/
Lezárult a "Kutatók a Neten" idei versenye, az első helyezett ezúttal a London olvasatai lett! Nagyon köszönöm minden olvasónak, hogy szavazott a blogra. Az eredménynél még sokkal fontosabb, hogy közel száz új követője lett a London olvasatainak a Facebookon, amióta beneveztem; köszönöm ezt a megtisztelő érdeklődést is! Remélem, hogy meg fogom tudni szolgálni a bizalmatokat. Azt nagyon sajnálom, hogy volt néhány szuper blog, amely lemaradt a versenyben, nekem személy szerint Láng Benedek "Rejtjelek, kódok, titkosírások" című blogja a kedvencem, ajánlom nektek is: http://kripto.blog.hu/ Szintén ajánlom Rákosi György Névmásblogját, amelyet csupán három szavazat választ el a második helytől: http://nevmasblog.wordpress.com/ Neki is gratulálok!
Szeretném megköszönni Paszternák Andrásnak is, hogy megszervezte ezt az eseményt. Íme az eredmények:
További információ a Kutatók a Neten oldalán: http://kutatok.net/kutatok-a-neten-2014/kutnet2014-kutatoi-blogok/
Kedves Olvasók!
Ezen a héten zajlik a kutatói blogok és weboldalak "seregszemléje" a Kutatók a Neten szervezésében, amelyre a London olvasatai is benevezett: https://kutatok.net/ A találkozó alatt szavazni is lehet! Nagyon megköszönöm, ha szavaztok a blog kategóriában induló London olvasataira ezen a linken: https://kutatok.net/kutatok-a-neten-2014/kutnet2014-kutatoi-blogok/
A Kutatók a Neten célja egyrészt az, hogy széles közönséghez juttassa el a tudományos kutatások eredményeit, másrészt pedig az is, hogy a kutatók is megismerjék egymás munkáját. Igazi interdiszciplináris találkozó ez, amelyen részt vesznek irodalmi, nyelvészeti, történelmi, kémiai, földrajzi, informatikai és orvosi témájú blogok is. A fenti videón nézhetitek meg, hogy milyen blogokról és weboldalakról van szó, további információ pedig itt található: https://kutatok.net/2014/11/06/kutatoi-blog-es-weblapszemle-hetfotol-indul-a-kutatok-a-neten-2014/
Két évvel ezelőtt jelent meg Zadie Smith NW című regénye, amely a nagy sikerű Fehér fogakhoz hasonlóan szintén Londonban játszódik. A több szálon futó, összetett történet szereplői a város északnyugati részéről származnak, mint ahogy a cím is jelzi; különféle szerepeket játszó, sodródó figurákról van szó, akiknek előbb a mindennapi élete elevenedik meg, majd a regény harmadik fejezetében visszatérnek a gyerekkor képei is. Vagyis előbb látjuk azt, hogy miként teremtik meg az élettereiket, milyen dinamikájú kapcsolatokat létesítenek, majd rövid vinyettákon keresztül felsejlik az is, hogy honnan indult Leah Hanwell és Keisha Blake, milyen társadalmi és lélektani problémák rejlenek azoknak az identitásoknak a hátterében, amelyekkel a jelen pillanatában azonosulnak.
A város ezeknek a figuráknak a hol véletlenszerű, hol kiszámítható találkozásain keresztül beszélődik el a regényben, felidézve James Joyce és Virginia Woolf írásait. Másrészt azonban a NW nagyon is naprakész: Google térkép által adott útleírástól kezdve internetes csevegésig számos elbeszélési formával kísérletezik, még almafa alakú verssel is találkozik az olvasó. Olykor lírai, máskor játékos, néha pedig kíméletlenül naturalisztikus a szöveg, vagyis az elbeszélési technika is felidézi azt a sokszínű, hibrid, multikulturális teret, amelyben a szereplők életútjai találkoznak. Talán éppen a lírai elbeszélésmód és a naturalisztikus momentumok kettősségét fogják meg a Penguin "Zadie Smith's Tour of NW" című videói is, amelyek a regényben megelevenedő városrészekre "írják rá" Smith prózáját. Akárcsak a regény, a videók egy-egy városrészt vagy utcát mutatnak be (a fenti videóban például Kilburn tereibe nyerünk bepillantást Felix történetén keresztül), miközben azzal a gondolattal játszanak, hogy miként írja az irodalmi szöveg a várost, az olvasás során kibontakozó London víziója hogyan íródik rá a város térre:
Camden Lock: https://www.youtube.com/watch?v=HB9hasZZscg
Willesden Lane: https://www.youtube.com/watch?v=lApuWxG8JJM
37 Ridley Ave https://www.youtube.com/watch?v=H-jO3BWxjwQ
Ezt a látványos animációt hat diák készítette történelmi térképek felhasználásával. A videó olyan jól sikerült, hogy 2013-ban elnyerte az "Off the Map" verseny fődíját. További részletek és a szerzők elérhetősége itt található:
Vajon milyen lehetett a mindennapi élet London utcáin a 19. század második felében? Ezt mutatja be az 1870-es években megjelent Street Life in London című könyv, melynek egyik szerzője John Thomson, skót szárzaműsú fotográfus, a másik pedig Adolphe Smith, korabeli újságíró. Thomson fotói, amelyek London utcáinak az életét örökítik meg, valódi kuriózumnak számítanak: láthatunk virágárust, kéményseprőt, zenészeket, lakatosmestert, vagy éppen cipészeket. Az alábbi fotó például korabeli reklámhirdetéseket örökített meg:
© http://digital.library.lse.ac.uk/
További fotók a London School of Economics digitális könyvtárában:
http://digital.library.lse.ac.uk/collections/streetlifeinlondon
A világ legjobb városi fotóit keresi a The Guardian, a pályázat témája "munkában a város". Néhány gyönyörű fényképet már közzé is tett a napilap, ezek közül kettő Londonban készült:
James Rider, "A kapitalizmus szentélye"
© The Guardian
Martin Turner, "Galéria élet"
© The Guardian
További fotók itt:
Július 11-e, Toldi Mozi, este 8 óra. Kígyózó sorok egy magyar dokumentumfilm vetítése előtt. Pedig ez már a harmadik bemutató. Valóban ennyire ügyes a három rendező, akik pusztán érdeklődésből vágtak bele a dokumentumfilm-sorozat elkészítésébe? Vagy annyira kurrens a téma, hogy tulajdonképpen nem is számít, hogy milyen a film?
Én leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a mindannyiunk számára ismert tényeken túl felfed-e valamit a Menjek/Maradjak új epizódja a londoni magyarok mindennapi életének apró történéseiből; megelevenedik-e "Londonfalva" a magyar néző számára. Meg persze arra is, hogy egyértelműen leteszik-e a rendezők a voksukat egy ideológiai álláspont mellett (a gazdasági és a politikai helyzet üldözi el a fiatalokat; a kivándorlás számos más országot is érint; stb.), vagy inkább arra törekszenek, hogy megfogják azt a rengeteg egymásnak ellentmondó gondolatot, amelyet a határátlépés kivált. Az 52 perces film közel kétszer olyan hosszú, mint a New York-i epizód volt, hat szereplője van, akiknek igen különböző a társadalmi hátterük és a városhoz való viszonyuk is. Vagyis minden adott ahhoz, hogy izgalmas, a lehetőségekhez képest átfogó képet kapjunk a londoni magyarok életéről.
A filmet követő beszélgetésből azt is megtudtuk, hogy a rendezők az MTA Kisebbségkutató Intézetének a felmérésére támaszkodtak, amelyet ők maguk kezdeményeztek: 5200 Nagy-Britanniában élő magyar válaszolt az intézet által feltett kérdésekre. Továbbá azt is, hogy a szereplők kiválasztása nem volt egyszerű: kétszázan jelentkeztek egy internetes felhívására, de közülük mindössze egy jelentkező került be a filmbe; a másik öt szereplőt más módon választották ki a rendezők. Van közöttük sofőr, aki Budapest és London között ingázik; egyetemista, aki filmművészetet tanul; rúdtáncoslány, aki számára Dél-Afrika vonzóbbnak tűnik, mint London; hagyományos kínai gyógyászatot praktizáló orvos, aki végül visszatér Magyarországra; és zenész, aki otthon érzi magát a városban. Vagyis igen változatos életutakat mutat be a film, és a szereplők nem sztereotipikus karakterek: a honvággyal küzdő rúdtáncosnő például Radnótit szaval, a zenész (Luca) pedig igazi kalandor, előbb bébiszitter, majd zenetanérként helyezkedik el, végül egy lakóhajóra költözik a testvérével.
Az biztos, hogy a film nem ad egyértelmű választ arra, hogy mi a rendezők álláspontja a kivándorlást illetően; inkább kérdéseket vet fel. Vannak szereplők, akik számára "Londonfalva" egészen otthonos hellyé válik, de az is biztos, hogy látjuk a nélkülözést és a honvágyat is. A londoni magyar közösség életébe nyerünk bepillantást a hat történeten keresztül (a szereplők közül sokan egymással is találkoznak), abból kevesebbet látunk, hogy a tágabb értelemben vett befogadó társadalommal hogyan érintkeznek, milyen lélektani változásokon mennek keresztül, stb. Talán a sorozat következő epizódjában, amelynek a helyszíne Berlin lesz, már ezekről a kérdésekről is többet megtudunk.
